Kedves Szülők!

Már javában tart a nyári szünet, gyerekeink önfeledten élvezik a pihenést, a játékot. A napokban azon gondolkodtam, hogy vajon min múlik egy oktatási intézmény ( óvoda, iskola ) belső törekvése és ezen belső törekvésének minősége. Véleményem szerint azon, hogy az adott intézmény pedagógusa törekszik-e arra, hogy minél pontosabban érzékelje a gyerek pillanatnyi állapotát, értse megnyilvánulásait, minél jobban figyeljen a gyerekre, vagy elsősorban azt ambicionálja, hogy a gyerek figyeljen minél jobban rá, vagyis a pedagógusra. Amíg ennek a fontosságát át nem élte a nevelő ( pedagógus és szülő is ), addig nincs esélye arra, hogy hatni tudjon a gyerekre. Egyre többször hallom szülőktől, pedagógusoktól, hogy nem tudnak hatni arra a gyerekre, akit nevelnek.

Újra a játék szerepét szeretném hangsúlyozni, hiszen:

• a gyakorló játék a tárgyi funciójú indirekt tanulás egyik formája,
• a játék és a tanulás nem választható szét,
• a szerepjáték szimulatív tanulás.

Fontos, hogy tudatosítsuk: a játék a gyerek érdeklődésének, tevékenységének, kínos és kellemes élményeinek, magának az érzésnek, a fejlődésnek a feszültségeit vezeti le, s mint ilyen, mással nem pótolható.

A lényeges kérdés mégis az, hogy a gyerek megnyilvánulásaira figyeljünk, s ehhez igazítsuk saját támasznyújtó, játékban és tanulásban segítő-fejlesztő magatartásunkat.

Ha mi felnőttek ( szülők, pedagógusok ) figyelünk a gyerekre, akkor tevékenységével, szavaival, érdeklődésével, elakadásaival, feszültségeivel ő motivál minket arra, hogyan segítsünk, és nem elsősorban nekünk kell motiválnunk őt annak érdekében, hogy ő figyeljen ránk. ( Folyt. köv. )

Neked mi a véleményed, tapasztalatod? Írd meg nekünk!

A játéklehetőségek mérlegelése, a problémák, a konfliktusok oldása hozzájárul a problémamegoldó gondolkodás fejlődéséhez. A játék közben adódó nehézségek leküzdése, magának a problémának a felismerése, a megoldás keresése, a próbálkozások kibontakoztatják a gyerek intellektuális, problémamegoldó tevékenységét. A kíváncsiság, a szellemi aktivitás fokozódik. A játék hevében megindul az ötletáramlás. Szokatlan elgondolások megvitatására, kipróbálására kerül sor, ami fejleszti a problémaérzékenységet.

A gyerek felfedező kedve, a játék közben döntésre váró helyzetek sokszor gyors váltással járó gondolkodást igényelnek. Fejlődik a helyzetfelismerés, az eredetiség, az ötletek sokféle variálásának képessége. Ez a kreatív gondolkodást erősíti. A játékban követhetjük nyomon, hogyan építi be, hogyan próbálja ki a gyerek új tapasztalatait.

A játékot kiváltó, azt kísérő érzelmek és ötletek fokozzák közlési vágyát. A társakkal való beszélgetés, a gyerek beszédkedvének növekedése, a gondolatok kifejezésének igénye fejleszti a beszédet, a kommunikációs készséget, gazdagítja az aktív szókincset. A gyerek által feltett kérdések, a továbbkérdezésre bátorító felnőtt válaszok érlelik az alkotó gondolkodást.

Szólni kell még a játék hallatlanul gazdag közösségfejlesztő lehetőségeiről, amelyek a gyerek kapcsolatalakító készségét bontakoztatják ki. Az iskolai életben való sikeres részvétel nagyban múlik azon, hogy a gyerek óvodás korban milyen intenzitással vesz részt a szerepjátékban.

A játék nagyon értékes értelem- és közösségfejlesztő nevelési eszköz, ezért nem szabad háttérbe szorítani, hanem tudatosan fel kell használni az iskolaérettség közelítése érdekében.

Az iskolai érettségről már írtam korábbi cikkeimben, ahol megfogalmaztam, hogy a gyerekek érésének üteme más és más, ezért fontos, hogy egyéni fejlesztést tudjunk biztosítani a fejlődésben elmaradt gyerekek számára. Fejlesztés és nevelés játékkal? Igen!

Úgy gondolom, hogy a gyerekek által kezdeményezett játék, különösen a szerepjáték alkalmas a gyerek élménygondolkodásának fejlesztésére, a későbbi ismeretszerzésre történő testi és szellemi megfelelés elősegítésére.

A játék közbeni spontán ismeretszerzés, a felfedezés, az önálló alkotás szinte korlátlan lehetőséget ad   gondolkodásának fejlesztéséhez. A játék hatással van a gyerek gondolkodásának, értelmi képességének kibontakoztatására. Fejlődik az észlelés, megbízhatóbbá válik a megfigyelés, tartósabbá az önkéntelen és a szándékos figyelem, az emlékezetbe vésés képessége. A "mintha" helyzet megteremtése, a helyzetekbe beleélés az érzelmeket és ezen keresztül az értelmet gazdagítja.

A "mondjuk, hogy-ok" létrehozása, átélése, a játékesemények szüntelen formálása mozgásban tartja a gyerek képzeletét.

Akkor lesz a játék valóban értékes, ha a gyerek sokszor emlékek, érzelmek, kívánságok révén hozzákapcsolódó új mozzanattal gazdagítja, ha értékesíti benne tapasztalatait, gyakran érzelmekhez tapadó emlékfoszlányait, és ezeket új helyzetekben találékonyan, képzeletgazdagon dolgozza fel. Tanulja a hasonlóságok és különbségek észrevételét, az összefüggések felismerését. S minthogy saját fejlődési-érési tempójának megfelelően ragadja meg az egymást követő eseményeket, ezek mint saját élmények intellektuális örömet jelentenek. Az öröm pedig, továbblendíti az embert, újabb indítékot adva  a cselekvéshez.

Gyurkovics Tibor író egy régebbi újságban megjelent kis tárcáját olvastam a napokban.

Néhány sort idézek belőle:

" Most nézem az unokám arcát. Rettegés az arca. Épp most fekszik le, álláig húzza a takarót, átnyalábolja anyja nyakát. - És ha fekete pontot kapok? - kérődzik még egyszer Lányomlánya, és mered egy távoli pontra, mely a fekete pont. Szigorú a tanító néni. Kinyilvánította, hogy ő nem osztogat nyakra-főre piros pontokat, de ha valaki csúnyán ír, nem tudja a betűket, bizony fekete pontot kap. Lányomlánya már nem figyel semmire, csak a fekete pontra. Az maga a vég. - Elsős. Normális."

Ez az írás tökéletesen tükrözi a mai gyerekek többségének érzését az iskolával kapcsolatban: a meg nem feleléstől való szorongást, a féleletmet, hogy nem sikerül "ügyesnek" lenniük. Nem maradhat le a versengésben, ami a felnőttek világában zajlik, és hovatovább elárasztja a valaha játékos gyerekkort.

Vajon nem sikkad-e el a sok fontos, korszerű törekvés között annak a gyerekekben motoszkáló elsőrendű szükségletnek a kielégítése, hogy spontánul tevékenykedhessenek, mégpedig a pajtásaik és felnőttek szemében is sikeresen, s ha tévednek ne haragudjanak meg rájuk! Hogy megtanuljanak bízni magukban, és ne ismerjék meg - már az óvodában - a teljesítményszorongást!

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá!

A közel múltban olvastam egy kutatás eredményéről, mely arról szólt, hogy az iskola kiöli gyerekeinkből  az érdeklődést.

Az derült ki belőle, hogy bemennek a gyerekek az iskolába - a felső tagozatba, vagy a nyolcosztályos középiskolába - úgy tízéves koruk körül. Nagyon megas az érdeklődési szintjük. Persze, hát a gyereket elementárisan érdekli a világ és az ember. Kíváncsi. Beleharapnak a földrajzba, rajzba, aztán a kémiába, biológiába, fizikába, még lelkesen, kíváncsian. Aztán néhány hét, ereszkedni kezd a görbe-, aztán néhány hónap, és már zuhan, hogy hamarosan elérje a mélypontot, amelynél lejjebb már nem kerülhet.

Kiöljük a gyerekeinkből az érdeklődést!

Olyan az egyetemekről lenyomott tananyag ( olyanok a tantervek, tankönyvek ), hogy a gyereket nem érdekli, és a világ unalmassá válik, átláthatatlanná, érthetetlenné és érdektelenné. Borzalmas dolgokat tanulnak gyerekeink, úgyszólván minden tantárgyból.

Kedves Szülők! Tapasztaltatok-e hasonlót gyermekeiteknél? Kérlek, írjátok meg!

Előző írásaimban a képességek fejleszthetőségéről volt szó. Az eredményes képességfejlesztés első feltételeként azt említettem, hogy ne fogadjuk el az örökléselvűséget, azaz a képességek megváltoztathatatlanságáról szóló tételt. Írásom végén felsoroltam néhány főbb feltételt, de ez a felsorolás nem tartalmazta a projekció kérdését, márpedig ez is az eredményes fejlesztés akadálya lehet.

A projekció magyarul belevetítést jelent.

Projekcióról beszélünk, ha a tanár kialakít magában egy képet a tanulóról; képességeiről, munkabírásáról, személyi vonásairól, s e kép alapján neveli, értékeli őt. (Sajnos a gyakorlatban és hatásában sok azonosságot mutat az előítélettel és a jóslással.)

Vizsgálati adatok bizonyítják - melyet egy "jó" és egy "rossz" iskolában végeztek -, hogyha a tanulóknak azonos tanulási lehetőséget biztosítunk, teljesítményeik egyezőek lesznek, vagyis nem tudjuk megkülönböztetni a "jó" és a "rossz" osztályt, mindegyik iskolában azonos teljesítményt nyújtottak a jók, a gyengék, a közepesek.

A projekció jelenségét egy sor mindennapos eseményben is felfedezhetjük. A padon ülő fázós nagymama rákényszeríti a pulóvert futkározó unokájára, a szülők nem tudnak reggelizni, hát a gyereknek sem adnak.

Bárhonnan hozunk is példákat, arról van szó, hogy véleményünket a valóság kellő vizsgálata nélkül érvényesítjük, s így szükségképpen összeütközésbe kerülünk vele.

A pedagógiai tevékenység eredményessége nem attól függ, hogy mit gondol a pedagógus a gyerekről, milyen vonásokat tulajdonít neki, hanem attól, hogy milyen lehetőségeket biztosít fejlődéséhez.

Ha alaptalanul könyvelünk el egy tanulót jónak és adunk neki jó érdemjegyeket, vagy rossznak és adunk neki gyengéket, egyaránt nem segítettük elő személyiségfejlődésüket. Gazda nélkül csináltunk számvetést - ahogy a szólás tartja. Azaz: mindössze a legfontosabb személyt, magát a gyereket hagytuk ki, a maga valójában.

Kedves Szülők! Megtapasztaltátok-e már a projekciót a gyermeketek iskolai életében?

Kérlek, írjátok meg véleményeiteket! Addig is szép napot!

Az előző írásomban említett példák a képességfejlesztésre egyediek, de a tömeges oktatásból is lehet példát találni, bár igaz, jóval kevesebbet, mint az egyedi esetek között.

Melyek az eredményes képességfejlesztés feltételei?

Az első feltétel, hogy feladjuk a képességek megváltoztathatatlanságáról szóló álláspontot. Ez a nézet tudatosan-tudattalanul lépten-nyomon felbukkan. Az iskolában gyakran halljuk: X.Y rossz képességű, testvérei is azok; X.Y ragyogó matematikus, ezt az apjától örökölte. A magas pedagógiában is találunk öröklésre utaló nézetet: Minden tanuló képességeinek megfelelően haladjon. Minden tanuló jusson el képességei maximumához.

Ezek a célkitűzések azt sugallják, hogy a képesség veleszületett, amely egy életre adagolva van, mintha a képességnek maximuma volna.

A képességek megváltoztathatatlanságáról szóló tétel veszélye elsősorban abban van, hogy gyermekeinket óhatatlanul e nézetnek megfelelően neveljük. A gyengének ítélt gyermeket alacsony szintű, a jónak ítélt gyermeket magas szintű tevékenység elé állítjuk. Így a gyenge gyenge marad, a jó gyorsan fejlődik. Így fel sem merül, hogy nem öröklött tulajdonságok, hanem a gyerek által kifejtett tevékenység tette meg a maga hatását.

Még néhány feltétele az erdményes képességfejlesztésnek az iskolában, hogy a gyermeket soha ne mentsük fel az érdemi, az egyéni erőfeszítést igénylő feladatok alól; hogy megfelelően gyakoroltassuk mind az elemi, mind az összetett feladatokat; hogy direkt differenciálás nélkül azonos feladat- és problémasorokon dolgozzék; ne minősítsük idő előtt; csak fejlesztő értékelést kapjon.

Egyszer megkérdezték Mark Twaint, hogy kit tart az emberiség legnagyobb alakjának. Az író elgondolkodott, majd így felelt: - Napoleont és Helen Kellert. Napoleont ismerjük, de ki volt Helen Keller?

Helen Keller egy amerikai középosztálybeli házaspár gyermeke volt, aki ép érzékszervekkel, egészségesen született. Pár éves korában azonban súlyosan megbetegedett, és betegágyából süket-némán, vakon kelt fel. A gyerek évekig csak vegetált, értelmét nem tudták megközelíteni. Ez mindaddig úgy ment, amíg egy elhivatott, elszánt nevelő nem került a házhoz, Miss Sullivan. A nevelőnő elhatározta, hogy elindítja a gyermek értelmi fejlődését. Az első szó, amit megpróbált vele megértetni a water (víz) szó volt. Megfogta a kislány karját, a vízcsap alá tartotta és hegyes ceruzával a karjába pontozta a water szót. A továbbiakban ez bevált fogásává lett, s később, amikor a gyererk iskolába is járhatott, sőt évek múlva egyetemre, ez volt a legfontosabb technikája a tanulásnak: a tanárnő neveltje mellett ült, és őrült tempóval pontozta a karjába a hallottakat.

A kezdet persze nem volt könnyű. Sok gond és félreértés akadt az elvont, összetett fogalmakkal. Erőfeszítéseik azonban rendkívül eredményesek voltak, a lány érettségi vizsgát tett, egyetemet végzett, és ismert írónő lett. Még beszélni is megtanult.

Helen történetéhez még valami hozzátartozik. Amikor Mark Twain a fentebb idézett választ megadta, elgondolkodott, majd így szólt: - Lehetséges, hogy a sorrendet fel kell cserélni.

Se szeri, se száma az emberiség történetében azoknak az eseteknek, amikor kedvezőtlen adottságokat legyőzve születtek kimagasló teljesítmények. Gondoljunk csak a dadogóból lett szónok Demoszthenészre, a sánta világutazó Vámbéryre vagy a félkezű zongoravirtuóz Zichyre. De nem kell a kimagasló tehetségek körében keresgélnünk, a hétköznapok is megtermik a maguk csodáit.

Az előbbi pédák a képességek fejleszthetőségéről szólnak. Adottságokkal születünk, a képességeket szerezzük. Az adottság az ember veleszületett fizikai, kémiai, biológiai tulajdonságai. A képességek az adottságokta épülve az adekvát tevékenységek során fejlődnek. Az előbbi példák azt mutatják, hogy még az adekvát adottságok híján is kialakíthatók magas szintű képességek akarat, kitartás, szorgalom eredményeképpen.

Hogyan lehet eredményesen gyermekeink képsségeit fejleszteni? (folyt. köv.)

Mi szülők mindannyian a saját gyermekünk érdekeit tekintjük fontosnak, és hajlandók vagyunk  tenni gyermekünkért, rengeteget foglalkozunk vele, mindent megteszünk, hogy segítsünk neki.

Sokan keresünk segítséget a tanulási gondokra, ezek közül az egyik laggyakoribb probléma, hogy gyermekünk figyelme elkelandozik, nem akar az osztállyal együtt dolgozni, nem készíti el a házi feladatot vagy sokat küszködik vele, öntörvényű, de ez mellett nagyon értelmes és tehetséges a gyerek.

A nemzetközi szakirodalomban sokat lehet olvasni olyan nagy hírűvé vált emberekről, akik gyerekkorukban hasonló tünetet mutattak. Vigasztalásként szülőtársaimnak hadd meséljem el Winston Churchill példáját, aki a XX. század legnagyobb államférfija volt, aki irodalmi Nobel-díjat kapott a II. viilágháborúról írt könyvéért, aki amatőr festő volt, és külön könyvet adtak ki tréfás és bölcs mondásaiból.

Churchill nagyon nehezen boldogult az iskolában. Kezdetben a közepesnél rosszabb tehetségűnek tekintették. Nem tudott figyelni. Nem érdekelte a görög, a latin és gyenge volt matemetikából is. A harmadik iskolájában tanárai felfigyelte arra, hogy szereti a történelmi elbeszéléseket és az angolt. Háromszor ismételt egy osztályt. A görög és latin nyelvet tanító tanára látta, hogy "valami van a fiúban", ezért különórákat adott neki, melyek teljesen eredménytelenek voltak. Tanára mégis bízott benne, eltűrte makacsságát, hogy csak azzal volt hajlandó foglalkozni, ami érdekelte.

Mi következik számunkra a történetből?

1. Próbáljunk olyan iskolát és tanárokat keresni gyerekünknek, akik észreveszik gyerekeinkben az egyedit, amit érdemes kihozni belőlük. Nem a negatívumot hangsúlyozzák, nanem azt, amit tud.

2. Nem érdemes sem az iskolában, sem otthon azt erőltetni, ami nem megy a gyereknek.

3. Kapja meg szakemberektől - logopédus, fejlesztő pedagógus, pszichológus - a helyes segítséget.

4. Békén kell hagyni!!! El kell fogadni, hogy úgy teljesít, ahogy. Nem szabad megszégyenítő, kudarcos helyzetekbe sodorni.

Az, hogy sikeres lesz-e gyermekünk az életben az nem azon múlik, hogy közepest vagy jelest kapott fizikából.

Hiszem, hogy a nagy hírűvé vált emberekhez hasonlóan, gyermekeink nagyra hivatottak, és ha kivárjuk, jelentős teljesitményekkel gazdagíthatják környezetüket vagy akár a világot.

Gyermekeink sikeres tanulásához ne csak új tanulási technikákat próbáljunk ki és alkalmazzunk, hanem a  képességeik fejlesztéséhez és tanulásuk megkönnyítéséhez használjuk a "teljes aggyal" való tanulás módszerét, melyet az agytorna segítségével sajátíthatnak el.

Az edu-kinesztetika területén belül (a mozgást alkalmazó oktatás) az agytorna egyszerű mozgásokból és gyakorlatokból álló módszer, mely a teljes aggyal való tanulást segíti elsajátítani gyermekeinknek. Egy olyan - Amerikából induló - módszer, mely lehetővé teszi, hogy a tesben rejtetten meglévő képességek felszínre kerüljenek. A teljes aggyal való tanulás azt jelenti, hogy az agyunk olyan részét is használjuk, amit eddig nem tudtunk, valamint az agyféltekék jó együttműködését jelenti. Ezek a mozgásformák a jóga és az akupunktúra ősi tudományára vezethetők vissza, azok gyakorlatait használja.

Sohase erőltessük gyerekeinkre a mozgásokat, csupán csak bátorítsuk ezek elvégzésére saját képességeik határán belül. A gyakorlatok eredményeként összerendezettebb lesz a mozgásuk, javul látásuk, hallásuk, és ezzel párhuzamosan  írás- és olvasáskészségük is fejlődik.

Ha a mozgásokat mindennap végeztetjük gyermekeinkkel, rövid időn belül gyors javulást tapasztalhatunk a tanulásukban.

A gyakorlatok Dr. Paul E. Dennison és Gail E Dennison: Észkerékkapcsoló; Észkapcsoló agytorna című kiadványaiban találhatók.

Sok sikert a gyakorláshoz!

A koncentrálóképesség az a tulajdonság, mely mindenféle munkának, így a szellemi munkának, a tanulásnak is nélkülözhetetlen feltétele. Mivel kiemelt szerephez jut  a tanulásban, ezért fejlesztést igényel. Gyermekeink figyelme az iskolában sokszor nehezen ébreszthetó fel, nehéz megtartani, bármi eltereli, hamar elfárad, ellanyhul.

Hozzám hasonlóan biztos, hogy sok szülő hallotta gyermeke tanárától, hogy nem figyel az órán, játszik, beszélget, zavarja a tanórát. Mi ennek az oka? Valószínű, hogy a tanórák unalmasak, nem keltik fel a gyerek érdeklődését. Ezen csak a pedagógus tud változtatni. De mit tehetünk mi szülők azért, hogy segítsük gyermekünk koncentrációképességének növelését? Saját gyerekeimen kipróbált, és  sikeresen működő gyakorlatokat mutatok be.

1. Végeztessünk bevezető koncentrációs gyakorlatokat!  Mielőtt a házi feladatot elkezdené érdemes a gyakorlatokat elvégezni. Az a célja, hogy csillapítsa a gyerekben lévő feszültséget, és olyan nyugalmi állapotot hozzon létre, amelyben elkezdhet dolgozni. Érdemes a szülőknek is kipróbálni, így együtt végezhetik a gyakorlatokat. Ajánlatos hetente egy-két alkalommal végezni.

• Első gyakorlat. Üljön le törökülésben! Ha feszült és izgatott, akkor egymásra téve ölébe helyezi kezeit, hogy teste lazán fölébe görnyedjen, feje is lehajoljon. Ez a testtartás lazító hatású. Ha fáradt, egyenesítse ki hátát, derakát, fejét tartsa egyenesen, két kezét támassza a térdére. Ez a testtartás frissítő hatású. Csukja be szemét és mélyen egyenletesen lélegezzen. A lélegzés egy idő után lassúbbá válik. Koncentráljon az orrnyílásra, ahogy rajta keresztül ki-be áramlik a levegő. 8-10 légzésre figyeljen ily módon.
• Második gyakorlat. Itt a testrészekre figyeljen, ahogy bekapcsolódnak a légzésbe.
• Harmadik gyakorlat. A levegővétel kezdetére és végére figyeljen.

1. Tegyük próbára gyermekünk megfigyelőképességét, figyelme erejét és terjedelmét!

    Hogyan? Végeztessünk vele néhány játékos gyakorlatot!

• Képemlékek - emlékképek.   Képzeletben járja végig a lakás egy helyiségét és idézze fel, hogy milyen képek, tárgyak találhatók ott? Milyen színű a fal? Milyen a világítótest? Milyen a padló mintázata? Stb. Írassuk le a válaszokat a gyerekkel!
• Mi változott?   Helyezzünk el különböző tárgyakat egy takaró alatt. Rövid időre emeljük fel a takarót, hogy jól megnézhesse. Ezután becsukja a szemét, miközben megváltoztatjuk az egyes tárgyak helyzetét. Írja le papírra, hogy milyen változásokat fedez fel a tárgyak egymáshoz való viszonyában!
• Rajzold le pontosan!  Egyszerű geometriai ábrát mutatunk. Nézze meg jól, fényképezze le a szemével! Az ábra eltűnése után pontosan rajzolja le , amit látott.
• Mi történt?   Vetítsünk egy rövid, hang nélküli videofilmrészletet! Nézze meg figyelmesen, majd adja vissza írásban a történéseket a legnagyobb részletességgel!

1. Végeztessünk agytorna-gyakorlatokat gyerekünkkel már kicsi korától kezdve!Ezek a gyakorlatok nagyon hasznosak és minden tanulónak segítenek - életkortól függetlenül - képességei kibontakoztatásában. Példaként tudom említeni saját kisfiamat, akinek olvasási nehézségei rohamosan csökkennek, amióta az agytorna gyakaorlatait végzi. Mi ez, és hogyan végezzük, arról későbbiekben írok.

Kedves Szülők!

A gyakorlatokhoz és az eredmények eléréséhez időre és nyugalomra van szükség.

Minél előbb kezdjük el, annál előbb láthatjuk az eredményt.

Ahhoz, hogy sikeres legyen gyermekünk az iskolában nem elég, ha a tanuláshoz szükséges módszereket sajátítja el, hanem a tanuláshoz nélkülözhetetlen képességekkel is rendelkeznie kell.

Melyek ezek a képességek?

1. A koncentrálóképesség: mely minden szellemi munka alapfeltétele.

2. A beszédképesség: ezen belül a tiszta beszéd, a szókincs, az írásbeli és szóbeli kifejezőképesség, melyek  gyermekünk gondolatainak világos és érthető megfogalmazását teszik lehetővé.

3. A hatékony olvasás képessége: a haladás gyorsasága és a megértés pontossága

4. Az emlékezőképesség: mellyel a megszerzett tudás őrízhető meg.

5. A gondolkodóképesség: a problémák felismerésében, megoldásában való jártasságot és az alkotó gondolkodást jelenti.

6. A tájékozódóképesség: el igazodás a tudás világának információs özönében.

A képességek megszerzése erőfeszítést, akaratot, törekvést kíván tanulótól és szülőtől egyaránt. Melyik képesség miért jelentős, és hogyan segíthetünk  - szülők - a fejlesztésében, a következő bejegyzésekben olvashatsz.

Ahogy telnek a napok, hónapok és az évek az iskolában, úgy növekednek a követelmények; egyre többet kíván az iskola gyermekeinktől, a játékos, vidám észrevétlen tanulást mindinkább fölváltja a tudatos ismeretszerzés. Az igazi fárasztó, kemény munkához kezd hasonlítani a tanulás, ahogy egyre magasabb osztályba lép gyermekünk. Minden munkához eszközökre van szükség: az esztárgályosnak esztergapadra, a villanyszerelőnek fáziskeresőre, az ácsnak fűrészre stb. Minden szakmában dolgozó mesterembernek ismernie kell a szakmája mesterfogásait, hogy munkáját megkönnyítse és eredményessé tegye.

A fent leírtak vonatkoznak a tanulásra is. A tanulás egy mesterség, méghozzá a legelső a gyerek életében, amihez értenie kell. Sajnos ez az a mesterség, amit nem tanítanak az iskolákban. Minden iskolában számon kérik, de sehol sem tanítják. Mi az? A TANULÁS!

Ha az iskolába lépő gyerekünket nem segítjük, hogy megtalálja a számára ideális módszert, akkor a tanulás nehézzé válik a számára, és az iskolában eltöltött időt kudarcok árnyékolják be. Aki rossz módszerrel dolgozik, tanul, az nem élvezheti a tevékenységet, túlságosan sok időt tölt vele, és az eredmény mégsem hoz örömöt és elégedettséget. 

Ezért nagyon fontos, hogy megtanítsuk gyerekeinket tanulni. Ha az iskola nem vállalja fel ezt a feladatot, akkor nekünk, szülőknek kell gyermekünk mellé állnunk, és segíteni őt az eredményes tanulásban.

A következő bejegyzéseimben igyekszem megismertetni a szülőket a sikeres és időtakarékos tanulás módszereivel. 

Az óvodás kisgyerek még erős érzelmi kötődésben él, ezért jó lenne, ha az  általános iskola első két osztályát egységesnek tekintve az óvodához közelítenék, így biztosítva gyermekeinknek az érzelmi kötések folyamatos lehetőségét.

A valós gyakorlat az, hogy az iskola éles váltásra kényszeríti a kisgyereket az óvoda és az iskola között. Az óvodát igyekszik arra szorítani, hogy - legkésőbb - nagycsoportos korában iskolára készítse fel, "fegyelmezze" a gyereket. Gyakran halljuk tanító néniktől, hogy a gyerekek nem tudják nyugodtan végigülni az órákat, felállnak, kinéznek az ablakon, beszélnek stb. Aki ismeri a kisgyrekek életkori sajátosságait, az tudja, hogy ezek a panaszok értelmetlenek, mert a gyerek életkora előrehaladtával impulzivitása csökken, lehiggad. Ez egy folyamat eredményeként valósul meg, és nem egyik pillanatról a másikra.  Ha a kisgyerek impulzivitását fegyelmezéssel elfojtjuk, akkor a kreativitását is elfojtjuk.

Mint tudjuk, az alsó tagozat első három évfolyamán nincs osztályzás, félévkor és év végén szövegesen értékelik a tanulókat. A gyakorlat sajnos mást mutat - legalábbis tanév közben - sokszor a szülők nyomásának engedve, vagy csak erre hivatkozva a tanító néni kihirdeti, hogy a piros csillag csillagos ötöst ér, a piros pont ötöst, a fekete pont egyest.

Ezzel már az első osztály első heteiben kezdetét veszi az a teljesítményhajsza, amely megrontja az iskola légkörét, a tanárok és tanulók lehetséges kapcsolatát, a tanulók természetes kíváncsiságát, és megrontja a gyereket körülvevő családi légkört is.

Elindul egy hajsza a pedagógus és a szülő részéről is. Mindketten a gyereken keresztül tudják elérni céljukat, aki gyakran ellenáll akaratuknak, meghiúsítja szándékukat.

A legtöbb szülő - köztük én is - leküzdendő akadálynak érzi az iskolát. Minél magasabb osztályba lép a gyermek, annál inkább. Nem a megismerés helyének tekinti, ahol személyisége kibontakozhat, hanem egy olyan hivatalnak, amely képes arra, hogy rosszindalatú minősítésével akadályozza, vagy kegyes pártfogásával előbbre segítse a gyereket az életútján.

Elhibázott dolog az iskolákban, hogy az első és a második évfolyamot nem kezelik egységként. Addig is - szülőként és tanárként - arra kell törekednünk, hogy gyermekünket az életkorának megfelelő hatások, megfelelő formában érjék, melyekre megfelelő módon reagálhat.

Néhány gondolatot szeretnék leírni, hogy mire érdemes figyelni a szülőnek, ha iskolába íratja gyermekét.

1. Az iskolába nem iskolás, hanem óvodás megy, aki a következő két-három évben érik meg az iskolára, nagy egyéni eltérésekkel.

2. Az óvoda feladata nem az, hogy felkészítsen az iskolára, hanem az, hogy érzelmileg biztonságos, meleg környzetet alakítson ki, a szabad játék lehetőségeivel és a mindennapos meséléssel.

Sajnos napjainkban is visszatérő probléma, hogy az óvodákban tanítanak - matematikai feladatokat csináltatnak, ceruzafogást gyakoroltatnak ( miközben a mérések igazolják, hogy a 6. életévüket betöltött gyerekek 6%-nak a kézfeje érett  erre a fogásmódra).

Az iskolára próbálnak előkészíteni, korán megutáltatva a gyerekkel az iskolai tanulásban megvalósított ismeretszerzést.

Ehhez partnernek bizonyulnak a szülők, akik talán keveset vannak a gyerekükkel, ezért nem tudják, hogy mit kellene vele csinálni és úgy akarják a legjobbat neki, hogy "topmenedzser-képzést" keresnek már az óvodában és az iskolában. Minél korábban tanuljon idegen nyelvet, számítástechnikát, úszást stb, és csodálkoznak, hogy rövid idő elteltével  gyerekük egyre idegesebb, fáradtabb, szorongóbb vagy agresszívebb lesz.

A mai gyakorlat azt mutatja, hogy a hagyományos iskola egyre jobban figyelmen kívül hagyja a gyerek testi,  lelki és szellemi fejlődését. Sok terhet rak a gyerekre, sietve tanít, és ha a gyerek lemarad, megtörik önbizalma, így rosszabb teljesítményt nyújt, agresszívebb lesz. Hiányzik az öröm és a képességfejlesztéshez nélkülözhetetlen cselekvő részvétel a tanulásban.

Az alsó tagozat feladata, hogy a gyereket életkorának megfelelően, lassan, nem házi feladatokkal, hanem hosszú hónapokon keresztül kialakítsa és megalapozza az alapkészségeket: írás olvasás, számolás. Ezzel párhuzamosan fejleszti az érzelmi és cselekvéses intelligenciát mesékkel, játékkal, énekkel, zenével, kézművességgel.

Mérések bizonyítják, hogy ez utobbi több mint 80%-ban befolyásolja az életben való boldogulást, míg a megtanult tananyag mintegy 18%-ban!!!(Goleman, 1997)

Érdemes azt az iskolát választani, ahol a fenti leírtak szerepet kapnak a gyakorlatban.

A mai világban sok tanulási lehetőség van, és nincs hiány művelt, okos emberekből sem. Amiből hiány van az az önbizalom, önbecsülés, belső motiváció. Aki ezek hiányában van annak a tanulás teher, szenvedés: " Én ezt nem tudom..., Ehhez hülye vagyok..., Nem tudom megtanulni... stb.

Hogyan érhető el, hogy a kezdetben még a tanulás iránt komoly érdeklődést mutató gyerek ne veszítse el önbizalmát az iskolás évek alatt?

Csak úgy, ha megerősítjük önbecsülését, önbizalmát.

Komoly feladata ez a szülőnek és a tanárnak, s talán nem is gondolják, ha ezt elhanyagolják, vagy nem veszik komolyan milyen kárt okoznak a gyereknek. A tanulás iránti vágyunk velünk született.  Minden gyermek úgy születik, hogy van önbizalma, és ha a környezet megfelelő, ez fenn is marad a későbbiekben. A gyerekek akkor lesznek okosak, ha veszélytelen, de kihívásokkal teli környezetben nőnek fel. Ha veszélytelen, érdektelen a környezet, a gyerekek unottá válnak, ahogy azt tapasztalhatjuk gyerekeink iskolai tanulásával kapcsolatban.

Hogyan erősítsd gyermeked  önbizalmát, kitartását?

1. Higgy a gyermekedben!

2. Biztosítsd számára a folyamatos sikerélményt!

Hogyan tedd mindezt?

1. Dicsérd folyamatosan, akkor is, ha nem sikerül elsőre a feladat!

2. Ülj le vele beszélgetni, játszani, hogy érezze szereted és becsülöd őt!

3. Fokozatosan nehezíts a feladatokon, hogy egyre nagyobb legyen a kitartása!

4. Folyamatosan lelkesítsd, és hitesd el vele, hogy képes bármit megtanulni!

5. Bízz a képességeiben!

Ahhoz, hogy sikeres tanuló legyen gyermekünkből négy dologra van szükség:

1. Gyermekünk érezze jól magát a bőrében.

2. Akarjon tanulni.

3. Legyenek meg a szükséges képességei a sikerhez.

4. Legyenek jó tanulási lehetőségei.

Gyermekünket a tanulásban az önbizalom, az önbecsülés  és a belső motiváció viheti előre. Ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a tanulásban majd később az életben, a legmegfelelőbb, ha kedves, barátságos felnőttek gondoskodása veszi körül. Életében első ilyen felnőtt - a szülő.

Szülőként tapasztalom, hogy a magyar iskolarendszer nem működik hatékonyan. Folyamatosan pénzhiányra panaszkodnak, pedig egy iskola sikeres műkédése nem elsősorban a pénz kérdése, hanem az emberségé, milyen emberek irányítják és dolgoznak benne.

Mitől lehet jó egy iskola?

Attól, ha barátságos a légkör, védelmet tud nyújtani a gyereknek és ösztönzi őt a világ felfedezésére, akár egy jó családi otthon. Nem az a jó iskola, amelyik szuper felszereltséggel büszkélkedik, vagy folyamatosan méri a gyereket, vagy többlet tudást önt a fejébe. Ezeknél  sokkal fontosabb a pedagógus személye, hogy ő hogyan, milyennek látja a gyereket, felismeri-e azt, hogy mi érdékli és milyen irányba tudná előrevinni a fejlődését. Munkájával, módszereivel hozzá tudja-e segíteni a gyereket ahhoz, hogy a meglévő képességeit új ismeretekkel bővítse? A legfontosabb feladata pedig az, hogy emberi kapcsolatokat építsen ki a tanulóval, hogy megismerje őt, mert csak így tudja meg, hogy mi érdekli, és csak így tudja a legjobbat nyújtani az ő fejlődéséhez. Egy iskola attól lehet jó, ha a tanár és diák közötti kapcsolat a bizalomra épül, nyitottságra, őszinteségre, hitre.

A gyerekben bízni azt jelenti, hogy elérhető legyen a számára a tanár, ha segítséget kér, és segítsen olyan mértékben, ahogy azt igényli - és nem többet!

A mai iskola sajnos gátakat szab a gyereknek, pontosan szabályozza, hogy mit, mikor, hol, hogyan tanuljon. Az iskola azt gondolja, hogy neki kell valami újat betáplálni a gyerek fejébe, mintegy tölcséren  keresztül öntik a száraz ismeretet, még akkor is, mikor már rég "kicsapott" az egész. A mai iskola arra a tévhitre épít, ha a gyerek rossz jegyet kap, az inspirálni fogja őt a jobb tanulásra, vagy egy beírás, osztályfőnöki megvátoztathatja addigi magatartását. Valójában a rossz jegyek, beírások elkeserítik őt és elveszik kedvét a tanulástól.

Az iskolában a gyreknek kellene kérdeznie, a felnőttnek válaszolnia, ezzel szemben az kérdez, aki tud, és az válaszol, aki nem tud. Hát ezért van az, hogy a kisgyerekek az iskolába lépésük után nemsokkal elvesztik óriási tudásszomjukat.

Nem véletlen, hogy szülőként is egyre sürgetőbbnek érzem a közoktatás reformját, de sajnos fényévekre van tőlünk.

Az iskolával kapcsolatban szinte minden embernek  elsőként  a tanulás jut az eszébe. Ilyenkor visszagondolunk saját iskolás éveinkre, pedagógusainkra, tanulmányi eredményeinkre. Nem akarom tudományosan magyarázni a tanulás fogalmát, hiszen ezt már megtették nálam okosabb emberek, én a szülő szemszögéből és tapasztalatából szeretnék néhány dologra rávilágítani a tanulással kapcsolatban.

Azt gondolom, a tanulás  maga az élet. A kisgyerekek világa titokzatos, érdekes és vonzó, melyet minden érzékszervükkel fel akarnak fedezni. Óriási kitartásuk van, nem rettennek meg az akadályoktól és nem vesztik el türelmüket, ha hibáznak. Amikor megszületik gyermekünk,  élete első pillanatától kezdve tanul. Amikor először felsír, a sírás az első nyelve. Nem szavakból áll, de mégis kifejez valamit, amit majd később a nyelv jobban tud kifejezni.  Aztán később a hangokat ad ki, ahogy a játékokat megfogja, ezeket a hangokat összerakja szavakká, majd összekapcsolja az élet dolgaival, így megtanul egy nyelvet. Nem tanítja senki, csak teszi a dolgát, tapasztal, érzékel és megfigyelései következtében egyre előrébb jut. A tanulás a kisgyereknek addig, amíg nem kerül be valamelyik iskolába, egy tapasztalatszerzés, felfedezés, melyet önállóan képes elérni, egy kaland, mely olyan hétköznapi a számára, mint a légzés. Az otthon, a szülő biztosítja a tanulás feltételeit azzal, hogy szeretetet, biztonságot és szabadságot ad a felfedezéshez.

Ez a fajta tanulás kellene, hogy példaként szolgáljon az iskolai tanuláshoz, de ezt nagyon sokan szem elől tévesztik, vagy el is felejtették már.  Az iskola ezzel szemben a gyereket arra készteti, hogy más módon tanuljon, mint ahogy azt eddig tette. Ez ahhoz vezet, hogy gyermekünk addigi jó tanulási szokását feladja és helyette az iskolában szokásos tanulási módra szokik át. Passzívan ül az iskolapadban, ahol a tanár elmondja a tananyagot, majd visszakérdezi azt. Leszoknak a kérdésekről, mert ha "rossz" kérdést tesz fel, akkor kinevetik, vagy akár megszégyenítik, ezért inkább nem kérdez. Így épül le fokozatosan a gyermeki kiváncsiság, és lép helyébe, a folyamatos versengés és megmérettetés miatt, a szorongás. Ezért utálják még a jó képességű gyerekek is az iskolát.

"Miért tesznek fel a tanárok kérdéseket, amikre tudják a választ? Ha egy iskolában kérdések hangzanak el, akkor azoknak tanulóktól kellene jönniük." ( A.S. Neill)

Ha nem a tanuló és az ő érdeklődésének, igényének megfelelő tananyag áll egy tanítási óra középpontjában, akkor eltűnik a tanulókból az érdeklődés, magatartási zavarok alakulnak ki.

Egy gyerek akkor tanul jól, ha érdekli, izgatja az, amit tanul. A tanulásnak aktív folyamatnak kell lennie, melyben megnyilvánul gyermekünk akarata, szándéka, önállósága. 

Kedves Szülők!

Vajon miért van olyan sok magatartási és tanulási problémával küszködő gyerek napjainkban? Így születtek? Ugyan, dehogy...

Gyermekeink jóval nagyobb képességgel rendelkeznek, mint amit jelenlegi oktatási rendszerünk ki tud belőlük hozni. Ideje, hogy segítsünk rajtuk! Van megoldás!

Az iskolaválasztás és az iskolakezdés minden család életében fontos döntés.

Sok szülő bizonytalan abban, hogy tanköteles gyermekét iskolába adja-e, vagy még egy évre visszatartsa az óvodában. Meg tud-e birkózni az iskolai nehézségekkel, jól érzi-e magát, tud-e figyelni a tanítóra, nyugodtan tud-e ülni 45 percig?

Nagyon fontos szerepük van az első iskolai éveknek, hiszen az ekkor tapasztalt sikerek vagy kudarcok jelentősen meghatározzák a gyermek későbbi sorsát, mert itt szerzi meg azokat a szellemi eszközöket, értékeket, melyek segítségével előre juthat az életben, vagy itt érhetik olyan csalódások, kudarcok, amelyek önbizalmát és eredményességét mélyen lecsökkentik.

Az iskolaérettség kritériumainak megállapítása még ma is fontos problémája a pszichológiának. Mindenképpen tudományos alapokon kell megoldani a kérdést.

Az iskolaérettség legfontosabb szempontjai:

1. A gyermeknek először is testileg kell alkalmasnak lennie az iskolai életre. El kell érni az első megnyúlás fázisát, be kell fejeződnie az első alakváltozásnak, a testarányok fejlettebbek, a testalkat minőségileg változik.

2. Értelmi fejlettségében képes legyen a szándékos és tartós figyelemre.   Legalább 15 percig képes legyen figyelmét ráirányítani az iskolai foglalkozásra. Emlékeznie kell a közvetlen vagy korábbi benyomások képeire, a szavak nyomán el kell képzelnie a képszerű tanítási anyagot, elemi fogalmakkal kell rendelkeznie, hogy ítéletet, következtetést tudjon megfogalmazni. Bizonyos fokú készségekkel kell rendelkeznie, mint amilyen a rajz- és íráskészség, valamint a beszédkészség.

3. Az iskolaérettség erkölcsi-érzelmi kritériumai: feladattudat, kötelességérzet, szabálytudat, akarat, önfegyelem, és a mozgásszükséglet fékezése.

4. Az érzelmi jelenségek terén kritérium a közösségi életbe való beilleszkedési alkalmasság. Legyen tekintettel másokra, tudjon alakalmazkodni, érezze jól magát a gyerektársak között, lelje örömét az iskolai életben.

Az iskolaérettség egyik jele, hogy 6. életév körül vágyik a gyermek iskolába, érdeklődik az iskolai tevékenység iránt, becsvágya támad, hogy iskolás legyen. Ezek a jelek árulják el a gyermek beilleszkedési törekvését, hajlamát az iskolai munkára. Ha ez a személyiség kifejlődik, sok mindent pótolhat az iskolaérettség kritériumai közül.

Az iskolaérettséget nem elegendő csak egy irányból megközelíteni. A feladatot csak komplex vizsgálat alapján lehet megoldani, melynek része a gyermek anamnézise, szociális helyzetének ismerete, testi állapotának és pszichikus folyamatainak vizsgálata.

Kedves Szülők!

Először is fontos, hogy az óvodapedagógusok hogyan látják a gyermek fejlődését, ezért érdemes meghallgatni, kikérni a véleményüket. Ha nem egyezik a szülő és az óvoda véleménye, ha a felmerült kérdésekre a válasz nem egyértelmű, akkor lehetőség van arra, hogy a Nevelési Tanácsadókban megvizsgálják a gyermeket. Az iskolaérettségi vizsgálatot egyaránt kérheti az óvoda és a szülő.

Egy kis segítség az iskolaérettség otthoni vizsgálatához szülőknek:

www.szigetigabo.freeweb.hu/iskolaerettseg.html

A napokban sok leendő első osztályos szülő gondolkodik el azon, hogy hova, melyik iskolába írassa be gyermekét. Hazánkban szabad iskolaválasztás van, így a szülő dönt saját nézete és meggyőződése alapján. Természetesen előnyben vannak a városban, illetve a város környékén élők a kistelepülésekkel szemben, hiszen a falvakban élőknek mérlegelniük kell, hogy utaztatják vagy helyben taníttatják gyermeküket.

Néhány szempont a választáshoz:

1. A gyermek képességeit vegyük figyelembe először. Mihez van tehetsége? Mi érdekli? Mivel foglalkozik szívesen? Szeret-e mozogni, énekelni?

2. Figyeljünk arra, hogy mit tartalmaz az óvodában vagy a nevelési tanácsadóban kapott szakvélemény. Mit javasolnak az óvónők?

3. Közössen válasszuk ki az iskolát a gyerekkel! Vigyük el iskolai nyílt órákra, lássa az intézményt, az osztálytermet, ismerje meg  a tanító nénit.

4. Legfontosabb a SZERETŐ pedagógus személye. Nem véletlen, hogy a szülők nagy része nem iskolát, hanem tanító nénit választ leendő elsős gyermekének. Legyen szimpatikus, barátságos, következetes és a lehető legfontosabb, hogy szeresse a gyereket!

5. Lehetőleg legyen közel az iskola a lakóhelyünkhöz, zöld környezetben, jól felszerelt legyen. Tájékozódjunk, hogy milyen lehetőségek vannak  délután, pl.: tehetséggondozás, felzárkóztatás, szakkörök stb.

Honnan tájékozódhatunk az iskolákról?

1. Internetről. Szinte minden iskolának van honlapja, ahol elolvashatjuk pedagógiai programjukat, és naprakész információhoz juthatunk.

2. Belső referenciák révén, ha a családból, ismerettségi körből már jár a választandó intézménybe gyermek.

3. Az óvoda ajánlja az intézményt.

4. A legtöbb iskola szervez bemutató foglalkozásokat, pl.: nyílt napok, iskola-előkészítés.

A legtöbb szülő igényes az iskolaválasztásnál, hiszen olyan emeltszintű tudást akar gyermekének, amivel az életben könnyen tud boldogulni, és úgy gondolják, hogy ezt már 6-7 éves korban meg kell alapozni. Már ilyen fiatalon elkezdődik egy verseny, és aki nem áll be a versenyzés sorába, az lemarad. A szülők látják maguk előtt gyermekük karrierívét, ahogy az általános, majd a középiskola után egyetemre kerül, majd egy jól fizető állás várja. Úgy gondolják, csak az érvényesül, aki sokat tud, ezért külön foglalkozásokra, szakkörökre járatják a gyereket, aminek következtében ő fáradt, ingerlékeny, ideges lesz. A gyerek nem ezt igényli! Ő ezzel szemben NYUGALMAT és SZERETETET igényel, ezért azt tanácsolom, hogy az első egy-két évben ne terheljük túl különórákkal. Az első évek legfontosabb feladata, hogy szeresse meg a tanulást, tanuljon meg tanulni, készség szinten írni, olvasni, számolni.

Kedves Szülők!

A választásnak felelőssége van, és nem szabad túlzásba esni. Azt az iskolát bátran választhatjuk, ahol a nyugalom és a szeretet légkörét érezzük, ahol a folyosókon mosolygó pedagógusokkal találkozunk.  Sajnos egyre kevesebb ilyen iskola van.

A tanköteles tanulókat az önkormányzat által meghatározott időben - általában áprilisban - kell az iskola első osztályába beíratni.

A beíratást megelőzően a helyi és a területileg illetékes önkormányzat jegyzője összeállítja a tankötelessé váló gyermekek névjegyzékét és megküldi az iskoláknak.

A szülők szakvéleményt kapnak az óvodától vagy a nevelési tanácsadótól gyermekükről.

A tankötelessé váló gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerinti körzeti iskola első évfolyamára. Amennyiben a szülő nem a körzeti iskolába kívánja járatni a gyermekét, akkor is köteles oda beíratni és kérni az áthelyezését.

A választott iskolában történő felvételről a férőhely függvényében az iskola igazgatója dönt.

A körzeti feladatot ellátó általános iskola igazgatója nem utasíthatja el azoknak a gyermekeknek e felvételét, akik a körzetben laknak, s akiknek az óvoda vagy a nevelési tanácsadó javasolja az iskola első évfolyamára való felvételét.

Amennyiben az igazgató elutasítja a felvételt, írásba kell foglalnia, a határozatot köteles megindokolni, és a jogorvoslati lehetőségről is tájékoztatni kell a szülőt. Az iskolai határozatok ellen a szülő 15 napon belül jogorvoslati kérelemmel élhet az iskola helyi irányítását ellátó fenntartó önkormányzat jegyzőjénél. A benyújtott jogorvoslati kérelmet a benyújtástól számított 30 napon belül el kell bírálni.

A következő blogban: Hogyan válasszunk iskolát gyermekünknek?

Kedves Szülők!

A mai és a következő írásomban egy kis segítséget szeretnék adni azoknak, akiknek kisgyermeke szeptemberben kezdi az iskolát, és szeretnék tudni, hogy milyen szabályok vonatkoznak az iskolai tankötelezettségre.

A közoktatási törvény szerint a tanköteles kort megelőzően a gyermek óvodába jár, az iskolakezdést megelőző évben iskola-előkészítésen kell részt vennie.

A tankötelezettség feltétele:

Az iskolai oktatásban való részvétel nemcsak jog, hanem kötelezettség is. A tankötelezettség alól nincs felmentésre lehetőség, ezt a gyermek iskolába járással vagy magántanulóként teljesítheti.

A tankötelezettség kezdete:

Az a gyermek, aki az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte:

-tanköteles legkorábban attól a naptári évtől, amelyben május 31. napjáig a 6. életévét; legkésőbb, amelyben a 8. életévét betölti,

-tankötelessé válhat - a szülő, gondozó, törvényes képviselő kérelmére - abban a naptári évben, amelyben a 6. életévét december 31-ig betölti.

A tanköteles korú gyermekek fejlettségéről az óvodák, a nevelési tanácsadók, illetve a fogyatékosokat vizsgáló szakértői bizottságok adnak szakértői véleményt. E szakvélemények alapján az iskola igazgatója dönt a tankötelezettség kezdetéről.

A tankötelezettség kezdete előtt minden gyermek számára kötelező az egészségügyi vizsgálat. Az óvodába járó gyermek esetén az óvoda, óvodába nem járó gyermek esetében az illetékes önkormányzat jegyzője gondoskodik.

A 8. életévét betöltő gyermek beiskolázásáról minden esetben dönteni kell. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a 8. életévre, aki augusztus 31. után született.

A gyermeknek az általános iskolai tanulmányait a képességének megfelelő iskolában kell megkezdenie, vagy pedig állapotának megfelelő sajátos képzésben kell részt vennie.

A következő bejegyzésben az iskolai beíratásról írok.

Üdvözlettel: Leira

Kedves Szülők!

Egyik ismerős anyukával találkoztam a múlt héten, aki azt panaszolta, hogy hatodikos kisfia nem tud önállóan tanulni, elvárja, hogy ő mindennap tanuljon vele. A gyerek még a könyveit sem veszi elő addig, amíg anyuka mellé nem ül.  Együtt, közösen haladnak szépen sorban a megtanulandó tantárgyakon. Mindenképpen változtatni szeretne ezen a helyzeten, de nem tudja, hogyan tegye mindezt.

Akkor, amikor kicsi gyermekünk mellé ülünk - még 1., 2. osztályban - , hogy segítsük, irányítsuk a tanulását, nem gondolunk bele, hogy a gyerekkel együtt tanulni mennyi veszélyt rejt magában. Mi a veszély? Az, hogy gyerekünk ezt megszokja és a későbbiekben - lásd a fenti példát - ezt elvárja, sőt megköveteli a szülőtől.

Az önálló tanulást különböző dolgok akadályozhatják. Melyek ezek?

1. Gyermekünk olvasási, szövegértési problémával küzd: nehezen olvassa el a szöveget és nem érti, hogy mit olvas. Megoldás: gyakorlás. Mindennap egy 10-15 soros szöveg hangos olvasása, és a szavak jelentésének tisztázása.

2. Nem tudja, hogyan kell tanulni. Nem ismeri a különböző tanulási technikákat, melyek könnyebbé, gyorsabbá teszik a tanulást.

3. Nem önálló az élete, mindent a szülő szabályoz. Hagyjuk hadd legyen önálló, bízzuk meg olyan dolgokkal, amikben ő dönthet és felelősséget vállal.

4. Nagyon erős lelki kötelék fűzi a szülőhöz, elsősorban az anyához. El kell engednünk a gyekünket, ne ragaszkodjon túlságosan egyik vagy másik szülőhöz.

5. Túl nagy elvárások a gyerekkel szemben. Ne támasszunk magas elvárásokat a tanulással kapcsolatban: ha négyest kap, akkor ne nyúzzuk azért, hogy miért nem ötöst hozott.

Kedves Szülők! Azt gondolom, hogy az édesanyának kell meghoznia a döntést ahhoz, hogy változtatni tudjon ezen a rossz gyakorlaton.  Ki kell deríteni, hogy mi az az ok, ami miatt fontos a gyereknek, hogy az anya vele legyen a tanulás alatt. Meg kell erősíteni a gyermek önbizalmát.

Kedves Szülők! Szeretném kérni a véleményeteket, Ti hogyan oldanátok meg a fenti esetet?

Sikeres és szép napot kívánok.

Leira

A mai gyerekeknek, fiataloknak nagyon sok ismeretet kell elsajátítaniuk. Egy átlagos intelligenciájú gyereknek ez nem is okoz semmi gondot. Mégis a statisztikai adatok azt bizonyítják, hogy egyre nő azoknak a száma, akiknek rémálom az iskolai tanulás. Vannak, akik lemaradnak és szenvednek évekig, és vannak, akik jól tanulnak, de ezt ember feletti erőfeszítéssel - késő estébe nyúló tanulás, különórák stb. - érik el.

Mai világunkban egyre értelmesebb gyerekek születnek, mégis egyre nő a tanulási gondokkal küzdők száma. Az okok között említhetjük az unalmas iskolai órákat, a túl sok házi feladatot, a szülők kevés figyelmét, idejét, amit gyerekükre szentelnek.

A tapasztalatom az, hogy a gyerekek nagy részének fogalma sincs , hogyan kell könnyen, rövid idő alatt, hatékonyan tanulni. Az iskola nem tanít meg tanulni, csak számon kéri a megtanultakat. Diákok és szüleik mind arra vágynak, hogy megszűnjenek a az iskolai problémák, a rossz jegyek, a félelem, a szorongás, ne legyen a családban veszekedés és büntetés a tanulás miatt.

Mi okozhatja a problémát?

A tanulás területén az elfogadott nézet, hogy aki jól tanul, az okos, aki rosszul, az buta. Hány és hány tanuló szájából hallottam már, hogy én a gyenge csoportban vagyok, vagy a hülyék csoportjában vagyok. Pedig ennek nem szabadna így lennie. Pszichológusok már régen bebizonyították, hogy az emberek közötti különbségek nem elsősorban az értelmi képességektől függnek. A különbséget az okozza, ahogy az emberek tanulnak! Mindenkiben ott vannak a sikeres tanuláshoz szükséges képességek. Van, aki szerencsés és egyedül rátalál a számára legeredményesebb módszerre, van, aki nem.

Ezek a módszerek pedig mindenki számára megtanulhatók. Ha megtanuljuk, agyunk mitől működik a leghatékonyabban, és ennek megfelelően használjuk, nem okoz többé gondot a tanulás!

Mit és hogyan kell tennünk, hogy gyermekünk megszeresse a tanulást?

A négy legfontosabb sikertényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagynunk ahhoz, hogy gyermekünknek ne teher legyen a tanulás:

Az első sikertényező: kellemes időtöltés legyen, kellemes környezetben.

Minél több időt tölt a gyerek a tanulással, annál jobb tanuló lesz. Ez tévhit. Minél kellemesebb és jobb élmény lesz a tanulással töltött idő, annál jobban szeret majd tanulni. Fontos, hogy olyan élmény legyen a tanulás, mint a vidámparki hullámvasút élménye: izgalmas, kalandos, élménydús, melyet muszáj elmesélni, akár többször is.

A második sikertényező: az alapkészségek, képességek fejlesztése.

Sokan azt gondolják, hogy a tanulás nem más, mint egy adott tananyag többszöri elolvasása. Ez tévhit. Amikor a gyerekek elkezdenek tanulni - kisiskolás korban - nagyon sok készséget, képességet kell, hogy kifejlesszenek magukban, mert ezek teszik képessé és hajlandóvá a tanulásra. Eszköztár a kezükben, mely elengedhetetlenül szükséges. ( Írás, olvasás, számolás, anyanyelvi nyelvhasználat, idegennyelvi, információs, gondolkodási stb.) Ha nem sikeres a készségek, képességek fejlesztése, ez később tanulási nehézségekhez vezethet. Fontos, hogy ne csak olvassák, hanem megértsék a tananyagot!

A harmadik sikertényező: a tanulás folyamatának megismerése.

" Én kitűnő vagyok, tudom mi a tanulás!" Ez tévhit. Lehet, hogy nagyon sok munkát és időt fordít a tanulásra, és így tudja csak elérni az eredményt. 

Az, aki megismeri a tanulás folyamatát az tudni fogja, hogy mit csinál rosszul, és hogyan kellene jobban csinálnia. Mit jelent a memória, koncentráció? Hogyan működnek? Milyen memorizálási, tanulási technikák vannak? Hogyan jó tanulni? stb.

A negyedik tényező: a dicséret.

Ha túl sokat dicsérjük a gyereket, akkor elbízza magát. Ez tévhit.

Az a gyerek, aki tanulása során sok megerősítést és dicséretet kap, kinyílik és magabiztossá válik. Megdöbbentő, de ezt a sikertényezőt sok szülő és pedagógus nem veszi figyelembe. Gondoljunk csak bele! Mit tud okozni a kritika, a bűntetés? Elkerülést, elhalasztást, hazudozást stb. Ha folyamatos dicséretet és ezzel együtt megerősítést adunk, gyermekünk úgy érzi: "Megy ez nekem!"

Vegyük figyelembe a leírt tényezőket, és segítsük gyermekeinket a tanulás sikeres útján!